A Schwarzkopf Professional elkészítette a 111.éves szülinapot ünneplő második, őszi-téli kollekciót is. Szokás szerint négy trend van, nekem a legjobban a 40's Romance jön be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Eighties Luxe kicsit erőltetett témának, viszont gyönyörűek a hajak (erős Quelle-Burda feeling, de mondom, szépek).


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Out of shape és a Dark amazons csak bevállalós arcoknak.

A napfényvédelem apostolaként (nem vicc, hülyét csinálok magamból bármikor érte) kiállva nap mint nap kicsit elgondolkodtam az egyik kutatás eredményén. Igen, igen, klasszikus, tehát: kanadai tudósok felfedezték, hogy a majom nem ceruza a nagy napfényvédelemmel, ami jogos, megfosztjuk magunkat a D-vitamintól.

A helyzet az, hogy tényleg kell védeni magunkat, csak közben ne feledjük, hogy a nem véletlenül angolkórnak nevezett betegség a D-vitamin hiányától alakul ki, és egyáltalán nem vicces. A csontjainkat szétszedi, főleg fiatal korban.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy menjünk Új-Zélandra kalap nélül, hanem azt, hogy a csukamájolaj nem volt akkora baromság. Nyugi. Van más megodás is.

A D-vitaminok neve kalciferolok, van belőlük egy csomó. Ami nekünk kell, megehető. Margarin, tejtermék és máj.

Vagy leginkább 10 perc a napon délután 4 után, bőrvédő naptejjel. Kész.

 

 

bjuli 2009.06.10. 11:43

HairExpo Australia

Az ausztrálok nagyon komolyan veszik a fodrászatot, nem csoda, hogy egyre több európai kezd inkább ott új karriert, mint pl a hazánkban jól ismert ifj. Gellei András.

A HairExpo Australia gigantikus rendezvény, igazi sztárfellépőkkel, szemináriumokkal, óriási vásárral. Persze hiába egyre profibb az egész, nyilván a szervezők is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy még egy ilyen zsír vásár sem fog ezreket arra csábítani, hogy 24 órát üljenek egy repülőn.

A kiállítás idejére időzítik az év fodrásza választást (persze van még ezer kategória) is, amit újra Caterina DiBiase nyert meg. Ebben semmi meglepő, zseni az a nő.

Viszont érdemes megnézni, hogy a többi versenyző milyen fotókkal pályázott (és ez csak csepp a tengerben).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Alternative Hair Show hosszú évek óta a Salon International kiállítással egyidőben kerül megrendezésre, az elsődleges cél a leukémiás gyerekek gyógyítását segítő kutatások támogatása. A kezdeményezés Tony Rizzo sztráfodrász nevéhez fűződik, az ő gyereke sajnos csatát vesztett a kór elleni küzdelemben.

Május 3-án Bécsben is AHS volt, ráadásul az olasz, brit, osztrák és japán fellépők mellett sok közép-keleti-európai fellépővel. Magyarországot Hajas László képviselte, ahogy már sokszor Londonban is (ami nem pici dicsőség, hiszen a fellépők meghívás alapján kerülhetnek csak színpadra).

Az Alternative Hair Show a fodrászok haute couture bemutatója, itt aztán azt csinálnak, amit akarnak, és ez általában jót is tesz nekik.

Munkámból kifolyólag elég gyakran hallom ezt a kérdést, így most néhány részre bontva itt is megpróbálok válaszolni.

Sok jó fodrász van Magyarországon, de mivel én budapesti vagyok, jobban ismerem a főváros menőkéit, ezért itt többségben lesznek, úgyhogy a kiegyensúlyozottság érdekében küldhetnétek ajánlásokat vidékről is.

Koczkával kezdem, akit a Megasztáros ténykedése nyomán sokan ismerhetnek, illetve ne feledjük az "Azzal szeretném kezdeni, hogy nem vagyok leszbikus" felütéssel indított köszönőbeszédét sem, melyet a Az Év Fodrásza cím átvételekor ejtett meg :)

A fodrászválasztás során nagyon fontos, hogy ne a fotói és ajánlások nyomán kersgéljünk, hanem hogy kifejezetten olyan arcot válasszunk, akinek a miénkhez hasonló a stílusa, életvitele, vagy az övé számunkra tetsző.

Koczka tehetsége abban is megnyilvánul, hogy nagyon jól felismerhető stílusa van, illetve annyi intelligenciája is, hogy különbséget tegyen a szalonmunka és az önmegvalósítást szolgáló saját kreatív ténykedés között.

Magamat jó fodrásznak tartom, hiszen a vendégeim száma és elégedettsége ezt igazolja. Azt, hogy a szakma milyen fodrásznak tart, nem igazán tudom. Közvetlen típus vagyok, de elég szókimondó, és ki nem állhatom a jópofáskodó, simuló embereket, amiből sokszor adódott már kisebb afférom munkásságom során – azért nem csak a szakmán belül . De persze jól ki lehet velem jönni. Aki ismer, az tudja!

Kinek ajánlom?

Aki nem akarja a saját akaratát a fodrászra erőltetni, hanem képes megfelelő módon közvetíteni a vágyait, és elfogadni, hogy a jó fodrász sokszor jobban meg tudja ítélni, hogy mi lenne jó neki, mint önmaga.

Kinek nem ajánlom?

Aki csacsogni jár(na) a szalonba.

 

 

 

 

 

 

Ahogy azt már ígérgettem itt korábban, most arról fogok zengedezni, hogy miért a fodrászodtól, a szalonban vegyél sampont, balzsamot, hajápolót.

* Mert jobbak.

* Mert - bár drágábbak - hosszú távon kifizetődnek, ugyanis jóval kevesebbet kell használni belőlük, ráadásul azt a kis mennyiséget is csak higítva. (Nem spórolásból, hanem mert így a jó a hajadnak.)

* Mert tényleg jobbak. A professzionális márkák irgalmatlan összegeket költenek K+F-re, így nyilván jobb cuccokat árulnak.

* Mert ha ezekről a termékekről a gyártó azt állítja, hogy eltünteti a korpát, vagy fényesebbé teszi a hajat, akkor az nagy valószínűséggel úgy is van, mert ha nem, a fodrász, aki használja, elég pipa lesz.

* Mert a fodrászod meg tudja mondani, hogy mit vegyél, és a megfelelő alkalmazását is elmagyarázza. A legszerencsésebb esetben azokat a cuccokat veszed meg, amiket ő használt a hajadon. A jobbak munka közben is megmutatják, hogy mit tesznek a hajadra, hogy ragyogjon, és a végén, ha akarod, meg is veheted.

* Én elég sokféle márkát kipróbáltam már, és biztonsággal állíthatom, hogy még az alsó közép kategóriásnak kikiáltott sampon is jobb volt, mint a méregdrága közönségtermék a drogériákban.

* Nyilván szép kis összeg egy komplett szett megvásárlása, így én javaslom, hogy sampon+balzsam vonalon szerelkezz fel, és ha úgy adódik, néha vegyél formázt is, nagyon sokáig tart, tehát a végén mindenképpen jobban jössz ki anyagilag.

* Mert a professzionális (és ez nem azt jelenti, hogy hű de profi, hanem hogy direkt fodrászoknak és szalonértékesítésre gyártott) termékeket csak szalonokban árulják. Ha meglátod, hogy máshol is kapható, kezdj el gyanakodni.

 

 

Hát íme, az új para beszivárgott a szépségipar életébe is. Mai sajtóközleményében a TIGI bejelentette, hogy 2009-es bemutatókörútjuk elkerüli Mexikót, és lemondják a már meghirdetett rendezvényt. Ha van cég, amire véletlenül sem lehet rásütni, hogy ne lenne bevállalós, az a TIGI, de szerencsére ésszel élnek, így nem kockáztatják nézőközönségük egészségét. A vírus ellen a jó séró sem véd.

Hát így.

 

 

 

Láttál már drámai sminktetkót? Persze hogy.

Ez azért van, mert a piac 70%-át hazug szarháziak uralják. Vannak jó sminktetkósok. Csak velük kezdj, ha már valamiért erre készülsz. De szerintem csak vészhelyzetben tedd.

Viszonylag alacsony összegért kapja meg bármelyik félidióta a kezdőcsomagot a kétnapos képzéssel. Mielőtt rendes tetkót csináltatsz, utánanézel, milyen az arc? Tedd ezt a sminktetkó esetén is, amit továbbra sem ajánlok.

Akinek mégis:

- Szanaszéjjel szedted a szemöldököd, nincs kedved naponta festeni. Mert már alig maradt.

- Nincs több eset.

Ha mégis, nézz utána, mert vannak itthon is profik, így menj rá a min. 5 év tapasztalatra, az általa használt cuccok halálosságának tesztelésére, és kérj portfoliót. Azt kérnél bármilyen mesterembertől, nem?

 

UI: Magyarországon nem is olyan szar a helyzet. Van, aki komolyan veszi, őket keresd. Tényleg, riszpekt.

 

Ez a Keune nem annyira ismert még Magyarországon, de már volt alkalmam kipróbálni a Care Line vonal samponját és balzsamát, egész jók, de nem kattantam rájuk.

Ellenben van nekik egy nagyon jó styling termékük, a Shaping Fibres wax. Én sosem használtam waxot, még akkor sem, ha rövid volt a hajam, pedig akkor rám fért volna. Egyszerűen undorodom tőlük. Viszont hajfénykrémet, sprayt ezerrel, mivel a hullámos, vékony szálú hajnak kifejezetten jót tesz. Ez a cucc olyan, mintha a gusztustalan waxot házasították volna össze egy narancs illatú hajfénysprayvel. Fényt ad, formát tart, még a cigiszagú hajat is felfrissíti. Hajvasalás után pedig olyan lesz tőle a hajad, mintha fodrásztól jöttél volna.

Viszont óvatosan: nagyon pici is elég belőle. 

* A legfontosabb: soha, soha, soha ne add kölcsön! Egyszer se! Klassz fertőzéseket, baktériumokat szedhetsz össze, nem feltétlenül azért, mert szutyok a barátnőd, hanem mert ami neki nem ártalmas, neked az lehet. Nem vicc, soha ne oszd meg mással!

 

* Mindig mosd le lefekvés előtt. Az évek során annyi festék kerülhet a szemedbe, hogy a végén begyullad, sőt jóval komolyabb egészségkárosodást is szenvedhetsz.

 

* Kerüld a vízálló szempillafestéket! Vannak olyan lányok, akiknek a vízparton is muszáj csábítónak lenniük, de ne feledd, hogy szilikont tartalmaz, és jó néhány termék más egészségkárosító hatású összetevőket is, így legfeljebb kivételes esetekben használd, és különleges festéklemosót használj, mert a víz és a krémek nem távolítják el maradéktalanul.

 

* Ha kontaktlencsét hordasz, ne használj hosszabbítós szempillaspirált. Én eléggé nehezményezem, hogy ezt a legtöbb termékre nem írják rá, de most innen megtudod, hogy ezek mikroszálakat tartalmaznak, ami beszorulhat a szemed és a lencséd közé, aminek a kellemességi faktorát nem kell részleteznem egy kontaktlencsés lánynak sem, de nem csak az élmény rossz, hanem az is, hogy megkarcolja a szaruhártyád, ezzel kitárva a kaput az összes gonosz bacinak.

 

* EZ FÁJNI FOG: Sajnos 3 havonta le kell cserélni. De, de. Nagyjából ennyi ideig garantálható, hogy nem kezdenek apró, barátságtalan lények éldegélni benne.

 

* Rossz szokás, és sokan anyukájuktól, lánytestvérüktől lesik el az ún. pumpálás szokását. Ha felvitel előtt pumpálgatod, levegőt eresztesz be, ezzel pedig csak meggyorsítod a kiszáradását.

 

* Nem tudom, igaz-e, de sokan állítják, hogy a fekete a barátunk, mert ahhoz viszonylag emberbarát pigmenteket alkalmaznak. Mondom, nem tudom, igaz-e, de én már csak feketét használok.

 Fotó: www.maccosmetics.com

bjuli 2009.04.03. 12:39

Nyári hajtrend +

Van itt három nyári kollekció, kisebb cégekről van szó, viszont mindhárom jelen van Magyarországon is.

A Goldwell FUTURETEC koncepciója nekem kicsit sántít, ugyanis a virtuális és a való világ mixeként tálalják a virtuális építészet és az ökotudatos lét kettős inspirációján alapuló kollekciót. Vatevör.

 

 

 

 

 

 

 

Aztán van a Joico, az ő termékeiket imádom, viszont roppant drágák, úgyhogy remélem, az új hazai forgalmazó bicskája nem törik bele.

A Minimum/Maximum kollekció a diverzitásra hajaz.

 

 

 

 

 

 

 

Az ISO.Chromatic kollekció különlegessége, hogy nemrég Magyarországon zajlott a továbbképzés a hazai oktató, bemutató fodrászok és más országok szakijai számára.

 

Nem kellett csalódnunk a L'Oréal Professionnel új kollekciójában: igazi franciás, nőies, a szezon trendjeinek köszönhetően ultralágy és romantikus képekkel inspirálják a fodrászokat.

Az egyik kedvencem a Precious Garden képei közül a Taffeta Rose a szőke csajjal. A legjobb interpretáció a harmincas évek chignon divatjára, bár a rózsaszín kis melír nálam csak fotón fér el, a fodrásztól rossz néven venném. Ugyanakkor ez a kollekció direkt nekik készül, segíti őket abban, hogy a lehető legjobban kihasználják a festékek adottságait, úgyhogy fogjam be.

Arra az esetre, ha ilyen hajszínt kérnél a fodrászodtól:Majirel Platinium Plus-szal világosították a hajat, a pink benne a Majirel Mix Red és a Majirel 10 mixeléséből jöhet létre. A fény és a textúra a Lumicontrole-nak köszönhető. 

A formát illetően fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár sok dologban van mit tanulniuk fodrászainknak, a hazai képzésnek köszönhetően biztos, hogy bármelyik magyar szaki simán legalább ilyen szép hullámokat csinál neked, de lehet, hogy szebbet. 

A másik befutó nálam az Amber Orchid. Nyilván nem könnyű, ha nem alapból hullámos/göndör a hajad, de a szín és a melír akkor is csodaszép.

Arra az esetre, ha ilyen hajszínt kérnél a fodrászodtól:

A világos tincseket Platinium Plus-szal csinálták, az alapszín a Luocolor 5 és 6,34 keveréke. Az ilyen hajhoz melegen ajánlom kedvenc vaxod, texturálód használatát.

 

 

 

Nyilván túl nagy a kísértés, hogy másnaposságunk nyomait sminkkel leplezzük, de ez bizony vékony jég, és könnyen megeshet, hogy a végén gázosabban nézünk ki, mint amikor nagy nehezen kikapaszkodtunk az ágyból. Aranyszabály (és ezt minden olyan 30 feletti nő tudja, akinek néha meglódul a kezében a pohár), hogy a default másnapos fejnél csak akkor tudsz szarabbul kinézni, ha sminkkel próbálod elfedni. Nem fog menni, ez fix.

Az elérhető eredmény reális felmérése az első fontos lépés. Be kell látni, hogy nem fogunk úgy kinézni, mintha bio zöldséglevet ittunk volna nyolckor, alig egy órával lefekvés előtt.

Az alapozóért csakis ennek elfogadása után nyúlhatunk. Az viszont kell, de csakis olyan, ami hidratál, láthatatlan, tehát nem maszkol, és csakis egy vékonka réteget vigyünk fel. Nagyon ajánlom a Trucco folyékony alapozóját, és masszívan nem ajánlom a Shiseidót - tapasztalatból beszélek. (A Shiseido az egyik legjobb kozmetikai márka, a legtöbb termékük isteni, de alapozót soha ne vegyél tőlük, mert tényleg gáz + drága is.)

Klasszik hiba a korrektor használata. Gyakorlatilag fixálja a másnapos, gyűrött bőr állapotát, hidd el, ha iszol egy Red Bullt, már jobb, mint a korrektor. (Egyébként pattanást elfedni is meg kéne tanulni, mert a legtöbb lány szintén kvázi kiemeli a korrektorral a kis pörsiket.) Próbáld ki, és látni fogod, hogy egy jó alapozó többet segít, akkor is, ha kicsit karikás marad a szemed.

A másik száni próbálkozás a szemceruza. Matt, fénytelen, kilátástalanságot tükröző tekinteted nem kell kiemelni. Én maximálisan hiszek abban, hogy másnaposan bőven elég a szempillaspirál. Attól majd kicsit érdeklődőbbnek tűnsz.

A pirosító viszont KÖTELEZŐ. Nálam a Body Shop a nyerő barackos árnyalatban. Pillanatok alatt változol szakadt luvnyából bájos kisasszonnyá.

A rúzs, jaj a rúzs. Rúzs kell. Szájfény viszont nem. Hazugnak fogsz tűnni, mert az az üdeség, ami az ajkadra kerül tőle, szörnyű kontrasztot képez élettelen tekinteteddel. Világos, rózsaszín vagy barack, meggypiros rúzs mehet, de csak ésszel.

Tehát: alapozó IGEN, korrektor NEM, szempillaspirál IGEN, szemceruza NEM, rúzs IGEN, szájfény NEM.

 

UI: Egy profi sminkes persze össze tud kalapálni, ez a házi próbálkozásokra vonatkozik.

 

Bár rendkívül tudatos sminkcucc vásárló vagyok, ezen a fronton nem impulzálok, már csak azért sem, mert hiszek a drágán-veszek-jót-és-sokáig-imádom attitűdben, mégis van néhány cég, ami olyan szép ruhákba öltözteti a termékeit, hogy ha lehetne itthon kapni őket, biztos lenne néhány darab a kollekciómban, akkor is, ha nem éri meg.

Az egyik legjobb a témakörben a Paul et Joe Beauté, nyami. Alapvetően Sophie Albou vállalkozása, és nem két helyes pasi áll a név hátterében, hanem a francia tervező fiairól nevezte el a céget. A ruhái most sem érdekesek, de a beauty márka már csak a honlapjával elalélásra késztet. Még kipróbálni sem volt alkalmam, de ahogy említettem, nem is a minőség miatt venném meg, hanem nézd csak, ezért:

Na ilyen kívülről a nyári sminkpaletta.

És ilyen belülről.

 

 

 

 

 

Gyönyörű a rúzs, a végzetem pedig a manikűr készlet. 

 

 

 

 

 

A Hooker&Young egy brit, két fura főből álló csapat. Állandóan madárfészek hajakat csinálnak, nekem általában tetszenek, nagyon csajos hajakat szoktak összeeszkábálni. Ma kaptam meg új, avantgárd kollekciójukat és heló, őrület. Ízelítő:

 

Szép téma, elég nagy a mozgástér, így kezdem az új kedvencemmel, a legtrendibb Botox hatású krém szlogennel.

Botox hatású krém nincs, hacsak nem bizonyosodik be, hogy valaki előállt egy olyan kencével, mely idegméregként is remekül szuperál. Erre a márketinges válasza nyilván az: éppen az a lényeg, hogy a mérgező hatás kiiktatásával sikerül ugyanolyan ránckisimító hatást elérni, mint az injektálható Botox-szal. Ez nem igaz. Hasonló eredmény érhető el különböző feltöltő injekciókkal (Evolence, Juvederm, Restylane), ezek már csak azért is tűnnek jobb megoldásnak, mert nem idegmérgek, amit amúgy sem jó ötlet testünkbe engedni, illetve mert valóban hasonló a végeredmény és nem kell hozzá sebészkés.Viszont ezek nem krémek.

A Botox igazi versenytársa a Dysport (Amerikában Reloxin a neve, ha végre engedélyzik, amit az idei évre jósolnak), de ez sem krém. Ezek mind szintetikus cuccok, és egész egyszerűen nem teltek el évtizedek első kipróbálásuk óta, így nyilván sokkal nagyobb a kockázat, mint teszem azt egy jó kollagén-feltöltés esetében, ami szintén hatékony, de kisebb a para.

A lényeg az, hogy a kozmetikaiparnak ideje lenne szembenéznie azzal, hogy ráncsimítás terén nem versenyezhet a legújabb esztétikai beavatkozásokkal, és nem ilyen baromságokkal terhelni az egyszeri vásárlót, hanem egy kiváló alternatívát kínálni, pl. aki nem szeretne idegen anyagokat az arcába, annak bio cuccot árulni, és nem karcinogén összetevőkkel sújtani a szépülni vágyókat, hanem kivételesen igazat mondani.

Egyébként vannak ilyenek, és szerintem övék a jövő, mert a fentebb említett fillerek és Botox hasonmások sokakban viszolygást vagy félelmet keltenek, ők viszont épp egészségük megőrzése érdekében nem akarják, így nekik valóban egészséges krémeket kéne ajánlani, hazugságok, betarthatatlan ígéretek helyett.

 

Az igazság az, hogy nem most kezdtem tesztelni, még valamikor az év végén kaptam, de ezeket a termékeket rendszerint csak akkor próbálom ki, ha az én hajtípusomra valók, egyébként barátnőket, családtagokat kérek fel a nemes feladatra. (Így legalább ők is megtanulják, hogy a termékválasztás legfontosabb eleme saját típusunk kiismerése, és többé nem vesznek valamit meg méregdrágán azért, mert a Szabó Krisztinek tök jó volt. Így lettek közönségtermékek helyett Wella SP, Schwarzkopf vagy Joico rajongók, ki-ki saját hajtípusa és preferenciái szerint. A másolós/reklámot beveszem megközelítés kb akkora hülyeség, mint ha egy fehér magyar lány ugyanolyan alapozót venne, mint amilyet Beyoncée használ, mert akkor biztos jó :D)

A L'Oréal mérhetetlenül büszke a Kérastase vonalra, amit én alapból kihagyok, nem nekem való, de egy modell barátnőm nagyon szokott örülni neki (vastag szálú, sötét, középhosszú platinaszőkére festett haja van), és neki köszönhetően már tudom, kinek ajánljam. Jobban bírom a L'Oréal Professionnel Série Expert cuccokat, és azok közül is a fentebb említett Liss Ultime hajsimító szérumot. Nem vagyok az a fajta, aki bármilyen pakolást/maszkot=idő, várakozás elviselni, így nagyon praktikus, hogy ezt csak felviszem a törölközőszáraz hajra, megszárítom (hőre aktiválódó hatóanyagok vannak benne), és olyan fényes lesz, mint az állat. A legjobb benne, hogy nem kell semmit a száraz hajra fújni, amitől gyorsan zsíros lesz (bár a szérum használatával biztos, hogy másnaponta mosnod kell, de ez nálam eddig is így volt), és mégis olyan, mintha fodrásztól jönnél. Ja, és ápol, de én a fényétől ájulok el.

Ezek elég drága cuccok, de én ugye harmadik hónapja használom, és kábé év végéig elég lesz. Ha meg elfogy, jöhet a TIGI Brunette Goddess, oszt jónapot.

 

Szerintem ne. Ha az a kérdés, hogy mennyire káros: vegyi anyagok vannak benne, tehát nyilván nem direkt jó, de szerencsére az európai uniós szabályozás jóval szigorúbb, mint pl az USA-ban, így viszonylagos biztonságban tudhatjuk magunkat.

Az Európai Közösségek Bizottsága már két évvel ezelőtt bekeményített, köszönhetően a nagy sajtóvisszhangot keltett A tartós hajfestékek használata és a húgyhólyagrák kockázata című 2001-es tanulmánynak. Persze pénz beszél, kutya ugat, így természetesen hosszú évekre haladékot kaptak a gyártók, de itt a vége. Tavaly ősszel ismerhettük meg az új irányelveket, melyek nagyon sok nagyon káros anyagot tettek véglegesen tiltólistára. 

Nem csak olyan összetevők kerültek indexre, melyek kártékony volta bebizonyosodott, de azok is, melyekről a gyártók nem adták be az elvárt vizsgálat eredményeit.

A hajfestés sátánjának tekinthető parafeniléndiamin (PPD) a múlté, bár az elgondolkodtató, hogy kb 40 legális álneve van, de bízzunk a legjobbakban. (A PPD néhány tulajdonsága: mutagén, karcinogén, légzékárosító lehet - tegyük hozzá, ehhez jókora mennyiség kell, tehát csak emosók voltak veszélyben.)

Persze lehet választani bio megoldásokat is, én azonban nem ajánlom. Ha próbáltál már hennával hajat festeni, tudod, mire gondolok.

A másik nagy kérdés, hogy fodrásznál vagy otthon?

Lehetőleg fodrásznál, de ha nem fér bele a költségvetésbe, legalább professzionális terméket válassz. Nyilván te is tapasztaltad már, hogy sokszor hajfestés után jobb minőség a hajad, mint előtte. Ez azért van, mert valóban bámulatosan sokat fejlődött az ipar az elmúlt húsz évben, és tény, hogy olyan hatóanyagokat tartalmaznak a festékek, melyeket a drogériában vett balzsamban biztosan nem találsz.

A fodrászok járnak rosszabbul. Igen, ők kapják a legnagyobb dózisban, így javasolják nekik a maszk használatát, de én ilyet hazánkban még nem láttam.

(Egy postot megér, úgyhogy lesz később: miért ne illatszerben vedd a haj- és bőrápoló cuccaidat.)

Parásabb olvasóknak ajánlom: freepatentsonline.com Sok szerencsét hozzá.

Az egyszerűbb, ahol termékekre kereshetsz rá, és kidobja a rizikófaktor szerinti pontszámát:

http://www.cosmeticsdatabase.com/

Na itt várnak rád meglepetések...

.

 

A Schwarzkopf Professional - hasonlóan a többi professzionális termékeket gyártó cégekhez - évente kétszer adja közre trendjóslatait. Ezek általában nagyon szép képek, tökéletes styling és smink. Náluk Armin Morbach felel ezért, ami elég jó cégér, ha tudod, hogy a TUSH magazint is ő szerkeszti.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az az új Essential Looks kollekció nekem most különösen tetszik, bár fura, hogy nem hajoltak meg a szezon egyértelműen iránymutató vonala előtt, és nem mentek rá a könnyedén feltűzött, kócos hatású, ápolt, de lazán formázott trendre. Bár lehet, hogy ez a Dance rész az akar lenni, de annak ellenére, hogy nekem nagyon tetszik, kicsit tavalyi szaga-íze van.

A termékek közül most nem próbáltam ki semmit, úgyhogy arról nem nyilatkozom, de nyilván jók, azok szoktak lenni.

süti beállítások módosítása